Rendelési idők
Elmaradó rendelés2026-03-20 péntek és 2026-05-20 szerda között a Háziorvosi és a Csak asszisztensi rendelések elmaradnak. Helyettesít Dr. Borbély István és Dr. Dán Katalin.
2026.02.10.
Kedves Betegek!
Az elmúlt időszakban nagyon sok megkeresést kaptam arról, hogy mi van velem, illetve mikortól lesz ismét háziorvosi rendelésem. Mivel több száz üzenet érkezett, sajnos nincs lehetőségem mindegyikre külön válaszolni, ezért itt szeretném egyben összefoglalni a legfontosabb tudnivalókat.
Néhány napja megérkezett az Egészségügyi Szolgálat válasza a 2025. december 30-án kelt levelemre, amelyben jeleztem, hogy elfogadom az általuk javasolt szerződést, és időpontot kértem annak aláírására. A válaszukban közölték, hogy nem kívánnak velem szerződést kötni.
Továbbra is az állami egészségügyben szeretnék dolgozni, háziorvosként. Amennyiben a XIII. kerületben nincs szükség a munkámra, úgy egy másik kerületben veszek át egy betöltetlen háziorvosi praxist. Különösen annak fényében sajnálatos ez a döntés, hogy a XIII. kerületben jelenleg is több olyan praxis működik, ahol nincs saját háziorvos, és a betegek ellátását kerületi háziorvos kollégák végzik helyettesítéssel, a saját betegeik mellett.
Első körben a VI. kerület felé érdeklődtem, mivel földrajzilag ez van legközelebb a korábbi praxisomhoz, így a betegek számára is könnyen megközelíthető lenne. Amennyiben ott nincs betöltetlen praxis, tovább keresek a IV., V., VII. és XIV. kerületekben is.
Amint megtalálom az új munkahelyemet és aláírom a szerződést, ezt közzé fogom tenni a drhorvathakos.hu oldalon. Természetesen minden régi betegemet szívesen látom majd az új praxisomban is. Ha minden a tervek szerint alakul, a rendelés várhatóan május környékén indul. Az átjelentkezés pontos menetéről szintén a honlapon fogok részletes tájékoztatást adni, amint megvan az új rendelő.
Sokan kérdezték, hogy vagyok: köszönöm, jól. Az átmeneti időszakban ügyeletes orvosként dolgozom az Országos Mentőszolgálat kötelékében.
Fontos tudnivaló még, hogy a helyettesítésemet Dr. Kocsis Zsuzsanna látja el a Visegrádi utcai rendelőben. Ági nővér és Jolika nővér szintén ott dolgoznak átmenetileg. Elérhetőségek:
06-70/379-1367
06-70/379-1403
email: korzet5bp@gmail.com
Üdvözlettel:
Horváth Ákos

Az önkormányzat az alább idézett választ küldte az egyik betegemnek, aki a korábbi praxisommal kapcsolatban érdeklődött. Mivel a levél több, a valóságtól eltérő vagy félrevezető állítást tartalmaz, szeretnék ezekre röviden, tényszerűen reagálni.
„A tárgyalások során az önkormányzat mindvégig a lakosság érdekeit tartotta szem előtt.”
A jelenlegi helyettesítő orvos napi 2 órában rendel, és egyetlen alkalommal sem rendel 15 óra után.
Ezzel szemben én napi 4 órát rendeltem, és hetente legalább két alkalommal 19:00 óráig fogadtam betegeket.
A praxis létszáma közel 2600 fő volt. Gyakran előfordult, hogy egyetlen nap alatt 100-nál is több beteget láttunk el a két asszisztenssel együtt. Jogos a kérdés:
hogyan szolgálja a lakosság érdekét, ha ugyanezt a betegforgalmat napi 2 óra rendelési idő alatt kellene ellátni?
Az egészségügyi szolgálat honlapján is nyilvánosan szerepel a tartós helyettesítés ténye:
https://euszolg13.hu/orvosok/tartos-helyettesek-dr-borbely-istvan-dr-kocsis-zsuzsanna
„Dr. Horváth Ákos a tárgyalások során a rendelési idő csökkentése és a délutáni rendelés megszüntetése mellett érvelt.”
Ez az állítás nem felel meg a valóságnak.
A háziorvosok – köztük én is – azt kértük az önkormányzattól, hogy a hatályos jogszabályok betartásával szabadon határozhassuk meg a rendelési időt (4/2000. (II. 25.) EüM rendelet).
Jelenleg az önkormányzat egységesen határozta meg a rendelési időt, függetlenül attól, hogy egy praxisnak 600 vagy 3000 betege van. Például a délelőtti rendelés mindenkinél 8–12 óráig tartott.
Egy rugalmasabb rendszer számos előnnyel járna:
ha a rendelés 7–11 óráig tartana, sok beteg munka előtt, könnyebb közlekedési és parkolási körülmények között juthatna el orvoshoz;
hétfőn jellemzően lényegesen több a beteg, mint pénteken – indokolt lenne hétfőn hosszabb, pénteken rövidebb rendelési idő.
Budapesten több olyan kerület is van, ahol a háziorvos szabadon alakíthatja a rendelési idejét. Mivel jelenleg szinte minden kerületben több betöltetlen praxis van, a fiatal orvosok érthetően azokat a helyeket választják, ahol rugalmasabb feltételek várják őket.
Ennek hosszú távú következménye az lehet, hogy a XIII. kerület – a háziorvosok magas átlagéletkora és a közeljövőben várható nyugdíjba vonulások miatt – jelentős ellátási nehézségekkel szembesül. Ez sajnos ismét nem a lakosság érdeke.
„A Doktor Úr cserben hagyta a pácienseit.”
A hosszú egyeztetési folyamat végén, 2025. december 30-án írásban jeleztem az önkormányzat és az egészségügyi szolgálat felé, hogy elfogadom a szerződés javaslatukat, és időpontot kértem az aláírásra.
Egy másik kollégának 2026. január 5-én biztosítottak időpontot szerződéskötésre, ezért nem tekinthető megalapozottnak az az állítás, hogy későn jeleztem volna a szándékomat.
Ha ebben a folyamatban valaki cserben hagyta a betegeket, az az önkormányzat volt, amely nem biztosított számomra lehetőséget a szerződés aláírására, miközben más kollégák számára ezt ugyanebben az időszakban megtette.
„Dr. Horváth Ákos december 15-én írásban nyilatkozott, hogy nem kívánja aláírni az ajánlott szerződést.”
Fontos pontosítani, hogy a december 15-én küldött levelem nem a szerződés teljes körű elutasítását jelentette. A levélben ezt írtam:
„Ezúton jelzem, hogy a csatolt szerződést jelen formájában nem áll szándékomban aláírni. A szerződéssel kapcsolatban további egyeztetések vannak folyamatban a Magyar Orvosi Kamarával, és a MOK részéről jogi aggályok merültek fel, amelyek tisztázása nélkül felelős döntést nem tudok hozni.
Szeretném külön jelezni, hogy a megküldött szerződésszöveg nem felel meg annak, amit az egyeztetéseken az aljegyző úr ígéretként megfogalmazott, miszerint a praxisüzemeltetési díj a szerződés időtartama alatt nem fog emelkedni.
Ezzel szemben a szerződés kifejezetten tartalmazza az alábbi rendelkezést:
„Szerződő Felek megállapodnak, hogy a havi átalánydíj évente, minden év január 1. napjától kezdődő hatállyal a hivatalos, KSH által az energia kosárra vonatkozóan közzétett inflációs ráta mértékével egyezően automatikusan megemelkedik.”
Ez a kikötés ellentétes az eddig elhangzott ígéretekkel, és önmagában is érdemi akadálya a szerződés aláírásának.”
Álláspontom szerint a fenti szöveg egyértelműen rögzíti, hogy a megküldött szerződés adott változatát nem kívántam aláírni, mivel az eltért a korábbi egyeztetéseken elhangzottaktól.
A levél nem tartalmaz olyan kijelentést, amely egy módosított, a megbeszéléseknek megfelelő szerződés aláírását kizárta volna.
„December 19-én postára adott egy, a többitől eltérő tartalmú, általa aláírt szerződést.”
Ez egy tárgyalási folyamat volt két egyenrangú fél között.
Ahogyan az önkormányzat megküldte a saját szerződéstervezetét, úgy én is elküldtem a sajátomat. Ez egy szerződéses tárgyalás során nem szokatlan, és más kollégák is éltek ezzel a lehetőséggel – az ő esetükben ez nem akadályozta a szerződéskötést.
„Dr. Horváth Ákoson kívül az összes lejáró szerződésű háziorvos december 23-ig aláírta a szerződését, vagy megbeszélt időpontja volt annak aláírására.”

Rajtam kívül még négy háziorvos kolléga volt, akinek december 23-án sem aláírt szerződése, sem az aláírásra vonatkozó időpontja nem volt.
2025. december 29-én 9:30-kor az egyik kollégám időpontot kért az aláírásra, és aznap 11:30-ra meg is kapta. Vele együtt mentem be a szerződés aláírására.
Neki biztosítottak lehetőséget, nekem nem.
Több mint 500 beteg írta alá azt a petíciót, amelyben azt kérték az önkormányzattól, hogy visszakerülhessek a korábbi praxisomba.
Több mint 40 háziorvos kolléga is ezt támogatta.
Az önkormányzat ennek ellenére figyelmen kívül hagyta mind a lakosság, mind az orvosok kérését és érdekeit, és nem kívánt velem szerződést kötni.
A háziorvosi hivatást folytatni fogom. Biztos vagyok benne, hogy Budapesten van olyan kerület, ahol szívesen látnak egy 23 év háziorvosi tapasztalattal rendelkező szakorvost, ha a XIII. kerületben nincs szükség a munkámra.
Nagyon sok betegem jelezte, hogy az új praxisomba is átjelentkezne. Olyan rendelőt fogok keresni, amely földrajzilag közel van a korábbi körzethez, hogy a betegeknek ne kelljen messzire utazniuk. Természetesen minden régi betegemet szívesen látom majd az új rendelőmben.
Az új praxis keresését február elején kezdem meg. Az engedélyezési folyamat várhatóan 2–3 hónapot vesz igénybe, így az új rendelés április–május körül indulhat el.
A részletekről a https://drhorvathakos.hu/ honlapomon fogok tájékoztatást adni.
Üdvözlettel:
Horváth Ákos
------------------------------------------
Az önkormányzat levele:
"Kedves ...
December 31-én 41 háziorvossal és 14 házi gyermekorvossal jártak le a feladatellátási szerződések. A felnőtt háziorvosok egy csoportja ügyvédet bízott meg a szerződésekkel kapcsolatos tárgyalásokra. A tárgyalások során az önkormányzat mindvégig a lakosság érdekeit tartotta szem előtt. Sikerült elkerülni, hogy 20 óra helyett ne mindössze 15 órát rendeljenek a háziorvosok hetente és legalább egy délután is rendeljenek minden héten. Dr. Horváth Ákos a tárgyalások során a rendelési idő csökkentése és a délutáni rendelés megszüntetése mellett érvelt.
Dr. Horváth Ákos december 15-én írásban nyilatkozott, hogy nem kívánja aláírni az ajánlott szerződést. December 19-én postára adott egy, a többitől eltérő tartalmú, általa aláírt szerződést, melyet december 29-én kézbesítettek. Dr. Horváth Ákoson kívül az összes lejáró szerződésű háziorvos december 23-ig aláírta a szerződését, vagy megbeszélt időpontja volt annak aláírására.
Önkormányzatunk az igazgatási szünet előtti utolsó munkanapon, december 23-án, délután, az ellátás biztonsága érdekében kérte az illetékes Kormányhivataltól a helyettes kijelölését.
Álláspontunk szerint a Doktor Úr cserben hagyta a pácienseit azzal, hogy a rendelési idő csökkentését és a délutáni rendelések megszüntetését szerette volna elérni és azzal, hogy az utolsó pillanatig nem kívánta aláírni a mindenki más által aláírt szerződést. A szerződéskötési folyamat közben tanúsított magatartása megbízhatatlanná teszi őt, hozzáállása súlyosan sértette az Önkormányzat feladatellátási kötelezettségeit.
Várhatóan a héten a Visegrádi utcai szakrendelőben a két eddigi asszisztenst alkalmazva átveszi a teljes praxist egy doktornő, így befejeződik az elmúlt hetekben alkalmazott helyettesítés. A változásokról a páciensek tájékoztatást fognak kapni.
Üdvözlettel,
Csiga Gergely"

2026.01.15.
A mai képviselő-testület ülésen elhangzott, hogy én nem jeleztem, hogy alá szeretném írni a szerződést. 2025.12.30-án a lenti emailt küldtem:
--------------------------------------------------
Feladó: Dr. Horváth Ákos
Date: 2025. dec. 30., K, 8:10
Subject: Feladatellátási szerződés
To: tothjozsef@bp13.hu, ugyfelszolgalat@bp13.hu, titkarsag@euszolg13.hu, alapellatas@euszolg13.hu, kissnorbert@bp13.hu
Tisztelt Dr. Tóth József Polgármester Úr!
Tisztelt Holopné Schramek Kornélia Alpolgármester Asszony!
Tisztelt Dr. Hertzka Péter Főigazgató Úr!
Tisztelt Dr. Csöbi Tünde Közigazgatási Vezető Asszony!
Tisztelt Dr. Kiss Norbert Aljegyző Úr!
A XIII. kerület lakosságának folyamatos és biztonságos alapellátása érdekében – a hosszú egyeztetési folyamat lezárásaként – ezúton jelzem, hogy elfogadom az Önkormányzat által megküldött feladat-ellátási szerződés tervezetét.
Elfogadásom a 2025. december 13-án 11:31 órakor az alapellatas@euszolg13.hu e-mail címről megküldött szerződésverzióra, valamint az ahhoz kapcsolódó, szintén az Önök részéről 2025. december 15-én 14:17 órakor megküldött módosításokra vonatkozik.
Kérem szíves tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy mikor és hol van lehetőségem a szerződés személyes aláírására.
Köszönöm az együttműködést, és bízom benne, hogy a megállapodás hosszú távon is a kerület lakosságának érdekét szolgálja.
Tisztelettel és üdvözlettel:
Dr. Horváth Ákos
háziorvos
1133 Budapest, Bessenyei utca 27.
https://drhorvathakos.hu/
----------------------------------------------
Ez alapján mindenki döntse el, hogy jeleztem-e, hogy alá szeretném írni a szerződést.
A fentihez hasonló tartalmú leveleket küldtem 2026.01.06-án és 2026.01.13-án. Választ egyszer sem kaptam.

2026.01.11.
Kedves Betegek!
Többen kérdezték, miért nyilatkoztam úgy december elején, hogy akkor még nem szeretném aláírni a szerződést. Ennek okait részletesen elmondtam 2025. december 4-én a Klubrádió Esti gyors című műsorában. A beszélgetés itt hallgatható meg, az én megszólalásom körülbelül a 18. perctől kezdődik:
https://www.klubradio.hu/archivum/esti-gyors-2025-december-04-csutortok-1815-54069
A műsorban részletesen beszélek arról is, hogy 42 másik háziorvossal közösen milyen változtatásokat szerettünk volna elérni a kerületben a háziorvosi ellátás hosszú távú biztonsága érdekében. Bár a tárgyalások csak részben hoztak eredményt, 2025. december 29-én – a folyamatos és biztonságos betegellátást szem előtt tartva – úgy döntöttem, hogy elfogadom az önkormányzat szerződéstervezetét, és aláírom a szerződést. Erre azonban nem kaptam lehetőséget, és ezt követően alakult ki a jelenlegi, bizonytalan helyzet.
Köszönöm az elmúlt időszakban kapott rengeteg támogatást, a sok kedves levelet és üzenetet, valamint a petícióhoz érkezett több száz aláírást. Bízom benne, hogy mindez hozzájárul ahhoz, hogy az önkormányzat felülvizsgálja az álláspontját, és lehetővé válik, hogy visszatérjek a praxisomba.

2026.01.09.
Kedves Betegeim!
Sajnálattal tájékoztatom Önöket, hogy a XIII. kerületi Önkormányzat döntése következtében jelenleg nem tudom folytatni háziorvosi tevékenységemet a kerületben.
Feladat-ellátási szerződésem 2025. december 31-én lejárt.
2025. december 29-én és 30-án több alkalommal, több csatornán (telefonon és írásban is) jeleztem az Önkormányzat és az Egészségügyi Szolgálat felé, hogy szeretném a szerződést megújítani, és kértem az aláírás időpontjának egyeztetését. Ezekre a megkeresésekre érdemi válasz nem érkezett.
Fontos körülmény, hogy 2025. december 29-én rajtam kívül még négy kerületi háziorvos volt olyan helyzetben, hogy nem rendelkezett aláírt feladat-ellátási szerződéssel.
Velük az Önkormányzat felvette a kapcsolatot, és volt olyan kolléga is, aki 2026. január 5-én aláírhatta a szerződését.
Én ezzel szemben 2026. január 5-én azt a hivatalos értesítést kaptam, hogy a szerződésem lejárt, és felszólítottak arra, hogy a rendelőt hagyjam el.
Több mint húsz éven át dolgoztam a XIII. kerületben háziorvosként.
Szeretném a munkámat itt, Önökkel folytatni továbbra is.
Ez azonban addig nem lehetséges, amíg az Önkormányzat nem biztosít lehetőséget a feladat-ellátási szerződés újbóli aláírására.
A jogszabályok szerint a szerződés megszűnését követően az alapellátás biztosításának kötelezettsége az Önkormányzatra száll vissza.
Mivel jelenleg nem tudtak saját orvost és asszisztenst biztosítani a körzet ellátására, a fővárosi kormányhivatal két háziorvost jelölt ki ideiglenesen a praxis betegeinek ellátására:
Kedden és csütörtökön:
Dr. Dán Katalin
Telefon: 06 1 239 3399
E-mail: dan2kati2@gmail.com
Rendelési idő: 8:00–12:00
Hétfőn, szerdán és pénteken:
Dr. Borbély István
Telefon: 06 1 239 8701
E-mail: rendelo137@gmail.com
Rendelési idő: 15:00–19:00
Végezetül szeretném megköszönni azt a rengeteg bizalmat, szeretetet és emberi támogatást, amelyet az elmúlt évtizedekben kaptam Önöktől.
Megtiszteltetés volt és lenne továbbra is az Önök háziorvosának lenni.
Bízom benne, hogy lesz lehetőségem a praxisomba visszatérni.
Tisztelettel és szeretettel:
Dr. Horváth Ákos
háziorvos
Ui.:
Betegeim petíciót indítottak annak érdekében, hogy az Önkormányzat tegye lehetővé háziorvosi praxisom további működését. A fejleményekről itt tudnak tájékozódni: https://drhorvathakos.hu

Szeretném szívből megköszönni azt a rengeteg biztató üzenetet, támogatást és szeretetet, amelyet az elmúlt napokban kaptam Önöktől. Különösen meghatott a kezdeményezésük: rövid idő alatt több mint 500 aláírás gyűlt össze azért, hogy visszatérhessek a XIII. kerületbe. Ez óriási erkölcsi erőt ad, és mélyen hálás vagyok érte.
Sokan kérdezik, mik a további terveim.
A helyzet jelenleg egyszerűen összefoglalható:
Amennyiben az aláírásgyűjtés hatására az önkormányzat kész megváltoztatni eddigi álláspontját, és hajlandó velem szerződni, örömmel visszatérek, és folytatom a háziorvosi munkát a XIII. kerületben.
Ha erre nem kerül sor, akkor – bár szívem szerint maradtam volna – másik kerületben fogom folytatni a gyógyító munkát. Budapesten jelenleg számos betöltetlen praxis van, így biztosan lesz olyan hely, ahol szükség van egy 23 év szakmai tapasztalattal rendelkező háziorvosra.
Rengeteg üzenetet kapok minden csatornán. Sajnos nem tudok mindegyikre külön válaszolni, de kérem, higgyék el: minden üzenet számít, és mindegyikért hálás vagyok.
A további fejleményekről a www.drhorvathakos.hu oldalon fogok tájékoztatást adni.
Köszönöm a bizalmukat, a kiállásukat és azt, hogy ennyi éven át együtt dolgozhattunk az egészségükért.
Tisztelettel és hálával:

A rendeléseket színkódok azonosítják. A csíkozott rendelésekre már nincs foglalható szabad időpont. Új időpont foglalásához kattintson egy rendelésre!
8:00
10:00
12:00
14:00
16:00